A hozzátartozóknak is nehéz

Barátként vagy családtagként is könnyen felmerülhet a kérdés, hogyan lehet úgy együtt pihenni, hogy közben senki ne érezze azt, hogy vagy teljesen alkalmazkodnia kell a másikhoz, vagy éppen magára maradt a nehézségeivel. Természetes, hogy bizonytalanok vagyunk abban, hogyan lehet jól kezelni ezeket a helyzeteket.

Felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán meghívjuk-e a barátunkat a közös utazásra, vagy ezzel inkább még nehezebb helyzetbe hozzuk. Ha velünk jön, mennyire kell alkalmazkodnunk hozzá? Ha ő nem szeretne étterembe menni vagy fagyizni, akkor a többiek se tegyék? Ha nem szeretne fürdőruhát viselni vagy strandolni, érdemes teljesen más programokat szervezni?

Családi nyaralás előtt hasonló dilemmák is megjelenhetnek. Sok család számára a közös nyaralás hagyomány, amelyhez rengeteg pozitív emlék kapcsolódik, ugyanakkor ilyenkor gyakran felmerül az aggodalom is, hogy „ez már úgysem lesz olyan, mint régen”, vagy hogy az egész pihenést beárnyékolják majd a tünetek.

Nem a nyaralás alatt kell meggyógyítani 

A barátoktól gyakran hallom azt a kérdést, hogy mit tehetnének azért, hogy a szerettük jobban legyen. Első pontként gyakran azt hangsúlyozom, hogy nagyon szívmelengető, hogy törődnek a barátjukkal, de ne vállaljanak magukra nagyobb felelősséget annál, mint ami valóban az övék.

Nem nekik kell meggyógyítaniuk az evészavart, hiszen nem terapeuták, nem orvosok és nem dietetikusok, pláne nem is várható el, hogy pont egy nyaralás alatt megoldják azt, aminek a kezelése egy hosszú terápiás folyamat része.

Kapcsolat a “külvilággal”

Azt viszont hosszú évek evészavarokkal végzett munkája alapján nagyon fontosnak tartom, hogy a barátoknak és a családnak van egy olyan szerepe, amelyet senki más nem tud helyettük betölteni: segíthetnek abban, hogy az érintett kapcsolatban maradjon az élettel. Sokszor úgy szoktam szemléltetni ezt, hogy képzeljük el az életet egy nagy körként, amelyet különböző területek töltenek ki.

Evészavarok esetén a betegség gyakran aránytalanul nagy helyet foglal el a gondolatokból, az időből és a mindennapokból. A gyógyulás ritkán történik egyik napról a másikra, ezért előfordulhat, hogy ez a „kör” hosszabb ideig nem lesz kisebb. Az élet azonban ettől még növekedhet körülötte: barátságok, közös programok, utazások, élmények és kapcsolatok mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az evészavarok mellett más dolgoknak is legyen helye.

Éppen ezért nem tartom jó megoldásnak azt, hogy valakit az evészavara miatt kihagyunk a közös nyaralásból. Ha nem hívjuk el a baráti utazásra, attól a tünetei valószínűleg nem lesznek enyhébbek, viszont elveszít egy olyan lehetőséget, amely segíthet megőrizni a kapcsolatait és az életének egy fontos részét.

Hasonló gondolat jelenik meg sok családban is, amikor felmerül, hogy egyáltalán elmenjenek-e nyaralni. Gyakran attól tartanak, hogy a tünetek végig jelen lesznek, és emiatt „tönkremegy” a nyaralás. Ilyenkor érdemes feltenni egy másik kérdést is: ha otthon maradnak, vajon a tünetek eltűnnek? Ha minden valószínűséggel otthon is ugyanúgy jelen vannak, akkor talán érdemesebb elfogadni ezt a realitást, és közben mégis lehetőséget teremteni arra, hogy a család együtt éljen át olyan pillanatokat, amelyek nem kizárólag a betegségről szólnak.

Mi segíthet a gyakorlatban?

Természetesen nincs minden helyzetre érvényes recept. Más szükségletei lehetnek egy anorexiával, egy bulimiával vagy egy falászavarral élő embernek, és egészen más egy súlyos állapotban lévő beteg helyzete, mint valakié, aki már a felépülés útján jár. Éppen ezért általános szabályok helyett inkább olyan szempontokról érdemes gondolkodni, amelyek a legtöbb helyzetben segíthetnek.

1. Semmi sem kötelező – oda-vissza érvényes!

Az egyik legfontosabb talán az, hogy a nyaralás lehetőség szerint minél nagyobb szabadságot biztosítson minden résztvevő számára. Ne legyen kötelező a strandolás, a fagyizás vagy az éttermi vacsora, de ezek elkerülése se váljon kötelezővé.

Aki szeretne fürdeni, menjen a vízbe, aki inkább pólóban olvasna a parton, annak is legyen erre lehetősége. Aki szívesen elmegy fagyizni, tegye meg, aki pedig ezt most nem érzi vállalhatónak, dönthessen úgy, hogy elkíséri a társaságot, vagy más programot választ.

2. Az étkezések megszervezése

Vannak olyan betegek, akik számára egy éttermi étkezés még túl nagy szorongást jelent; ilyenkor fontos lehet, hogy legyen idejük és terük a saját ételük elfogyasztására, ahol komfortos nekik. Másoknak pedig az segít, ha előre tudják, hová készül a társaság, megnézhetik az étlapot, és felkészülhetnek a helyzetre.

3. Ha lehet, kérdezzük meg őt

Ha az érintett felismeri a betegségét és tud róla beszélni, érdemes egyszerűen megkérdezni tőle, mi segítene neki a legtöbbet. Ha nincs betegségbelátása, akkor is sokat jelenthet, ha nem próbáljuk minden helyzetben arra terelni, amit mi helyesnek gondolunk, hanem teret adunk neki arra, hogy a saját komfortzónáján belül kapcsolódjon a közös programokhoz.

Ami viszont minden helyzetben közös, hogy sem a testére tett megjegyzések, sem az étkezéseinek figyelése, sem a folyamatos aggódás vagy ellenőrzés nem segíti a felépülést. Sokkal többet jelenthet, ha azt élheti meg, hogy továbbra is fontos tagja a közösségnek, számítanak rá, és akkor is van helye a közös élményekben, amikor éppen nehezebb időszakon megy keresztül. Az evészavarok már így is túl nagy teret foglalnak el az érintett életében. Éppen ezért érdemes vigyázni arra, hogy a kapcsolatait és a közös élményeit ne vegye el tőle, és azoktól sem, akik mellette állnak.