A családi aggodalom és a kontroll paradox hatása

A család tagjai gyakran erőteljes aggodalmat és félelmet élnek át a gyermekük állapota miatt. Ezek teljesen természetes érzelmek, hiszen az evészavaroknak súlyos egészségügyi kockázatai vannak, amelyek akár a gyermek életét is veszélyeztethetik. A szülők legfőbb célja általában az evészavarral küzdő gyermek „megmentése” és a zavarból való kimozdítása. Ez gyakran olyan viselkedéshez vezet, amelyet a gyermek kényszerítőnek vagy kontrollálónak él meg: kérlelések, veszekedések, és az evési szokások folyamatos ellenőrzése. Mivel az evészavar egyik fő jellemzője az étel és a test kontrollálása, a szülők beavatkozása paradox módon még inkább megerősíti a gyermek evészavarral kapcsolatos viselkedését, hiszen az egyén gyakran úgy érzi, hogy az egyetlen dolog, amit képes kontrollálni, az az evése. A gyermek megmentésére tett családi kísérletek gyakran inkább mélyítik a konfliktusokat, és erősítik a családi légkörben tapasztalható feszültséget. Az evészavarral küzdő családok otthona emiatt könnyen terhelődhet az ezekhez kapcsolódó negatív érzelmektől.

Az ilyen konfliktusok tehát egy ördögi körhöz vezethetnek: a szülők segíteni akarnak, ezért szorongásból és kétségbeesésből cselekednek, de ezek a próbálkozások az evészavar tüneteit súlyosbíthatják. Az evészavarral küzdő gyermek pedig egyre inkább elzárkózik, ezzel tovább nő a távolság önmaga és a család között.

Amikor a kapcsolódás egyetlen útja a tünet

Az evészavarral küzdő gyermek a saját szenvedésében és az evési viselkedéséhez való ragaszkodásában egyfajta „biztonságot” találhat, amely tovább mélyíti az elszigeteltséget, hiszen a család nem a biztonságát, hanem annak kockázatát és veszélyeit érzékeli. A zavar pedig valóban, objektíven nézve is kockázatos és veszélyes. A család gyakran kétségbeesetten szeretne segíteni és minél előbb visszakapni a „régi” gyermekét, mindeközben egyre tehetetlenebbnek és frusztráltabbnak érzi magát, ugyanis az automatikus reakciók inkább csak mélyítik a szakadékot köztük és az evészavarban érintett családtag között.

A család gyakran azt tapasztalja, hogy amikor az ételről, az evésről vagy az evészavar tüneteiről beszélgetnek, az sokszor vitához vezet. Az evészavar súlyossága miatt könnyen előfordulhat, hogy a család csak ezekre a témákra koncentrál, és úgy érzi, ez az egyetlen módja annak, hogy kapcsolódjanak a gyermekhez. A szülők hiszik, hogy a konfrontáció segít, de a gyermek számára ezek a beszélgetések azt sugallhatják, hogy az evészavar az egyetlen dolog, ami számít a családnak. Sok evészavarból gyógyuló ember számol be arról, hogy valójában arra vágyott, hogy az iskolából hazaérve a „Mit ettél ma?” kérdés helyett azzal a kérdéssel várják haza, „Hogy telt a napod: mi az, ami boldoggá tett ma; mi az, ami örömet okozott; mi az, amiről szívesen beszélnél?”.

Hogyan lehet visszahozni az életet a családba?

Az evészavaros tünetek köré szerveződő családi beszélgetések lassan elhalványítják az életet és az életkedvet a családban. Ezek a beszélgetések félelemmel, szorongással, szomorúsággal és aggodalommal vannak tele, és az általuk gerjesztett további konfliktusok szintén sivárabbá és hidegebbé tehetik az otthon légkörét.

Fontos, hogy a családtagok találjanak olyan bizalmi kapcsolatokat és helyeket, ahol cenzúra nélkül megoszthatják, kibeszélhetik félelmeiket és aggodalmaikat. Ez azt jelenti, hogy helyet és időt adnak ezeknek az életükben, de nem rendelik alá a teljes életük minden percét. Ez a bizalmi kapcsolat, amit választanak semmiképpen sem az evészavarban érintett gyermek legyen, hanem egy olyan felnőtt személy, aki támaszt tud adni az együttérzésével és az értő figyelmével. Egy biztonságos kapcsolatban a rendszeres ventilálás segít abban, hogy otthon ne az evészavaros tünetek legyenek a figyelem fókuszában, hanem az életteli teli légkörnek a megteremtése.

A cél az, hogy a család olyan otthont teremtsen, ahol jó lenni – meleg, otthonos és biztonságos. Az evészavar megnehezítheti ezt, ezért fontos, hogy a szülők dolgozzanak azon, hogy visszahozzák az életet, a nevetést és az örömöt a mindennapokba. Lehet például társasjátékozni, barátokat hívni, vagy közös programokat szervezni, és mindig megmutatni az evészavarral küzdő gyermeknek, hogy szívesen látják, ha csatlakozni szeretne. Ezek nem kötelező programok, de mindig nyitottan és örömmel várják, ha úgy dönt, hogy kilép a szobájából. Fontos azonban kerülni a negatív megjegyzéseket, például „Na, csak előkerültél?” vagy „Téged is látni?”. Ehelyett természetesen és szeretettel kell bevonni őt a közös tevékenységekbe – például elmagyarázni a társasjáték szabályait, és előre készíteni számára egy helyet, ahová bármikor bekapcsolódhat. Ezáltal az otthon hangulata nyitott és támogató lesz, lehetővé téve a gyermek számára, hogy megtalálja a helyét a közösségben.